Farkas Ferenc a 20. század meghatározó jelentőségű magyar zeneszerzője.

Budapesten született 1905. december 15-én. A Zeneakadémián (1922–27) Weiner Leó és Siklós Albert növendéke volt, majd tanulmányait Rómában, a Santa Cecilia Akadémián, Ottorino Respighi irányításával folytatta. 1935-től a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola, később a kolozsvári, majd a székesfehérvári Konzervatórium tanára (ez utóbbi kettőnek igazgatója is). 1949-ben a Zeneakadémia zeneszerzéstanárává nevezik ki, ahonnan tanszékvezetőként vonul nyugállományba 1965-ben. 2000. október 10-én hunyt el.

Ő volt Ligeti György és Kurtág György mestere, és hosszú pedagógiai pályafutása során a magyar zeneszerzők több generációját is tanította – növendékei közé tartozott többek között Petrovics Emil, Szokolay Sándor, Kocsár Miklós, Durkó Zsolt, Bozay Attila, Jeney Zoltán és Vidovszky László. Farkas Ferenc életműve (több mint 700 mű) szinte valamennyi zenei műfajt felvonultatja; komponált operákat, baletteket, színpadi kísérőzenét, filmzenét, miséket és kantátákat, kórusműveket, dalokat, zenekari és versenyműveket, kamarazenét, valamint szólódarabokat. Zeneszerzői arculatának kialakításában a magyar népzene, a klasszikus hagyományok, a mediterrán dallamosság és a tizenkétfokú technika egyaránt szerepet játszott. Virtuóz kompozíciós technikája, stílusismerete, gazdag invenciója és széleskörű műveltsége révén nemzetközi elismertségre tett szert. Munkásságát a magyar állam számos kitüntetéssel ismerte el.