A zeneművek útja a szerzőtől az előadóig
A zeneműkiadó feladata a szerzők zenei gondolatait az előadók számára megfelelően olvasható, inspiráló és jól használható formába önteni; gondoskodni a művek megismertetéséről, terjesztéséről és jogszerű felhasználásáról. Háromnegyed évszázados tapasztalattal a hátunk mögött hozzáértéssel, elkötelezetten és lelkesen végezzük ezt a megtisztelő munkát.
Köszönjük a zeneszerzőknek és zenepedagógusoknak, hogy ránk bízzák műveik gondozását.
Andorka Péter
Andorka Péter 1987. január 22-én született Budapesten. Először ütőhangszereken tanult Balázs Oszkárnál, majd zongorázni Z. Lakos Ágnesnél a szentendrei Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. 12 évesen írta első zongoradarabját a zeneiskola névadójának 75. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepségre. Ekkoriban érte élete első operaélménye: Wagner Ring-ciklusa, amelynek hatására érdeklődése a zenekari és legfőképpen a vokális színpadi zene felé fordult. Ezzel összefüggésben több hangszert is kipróbált: klasszikus gitározott, harsonázott, furulyázott és rövid ideig mélyhegedűn is tanult.
14 évesen egyszerre kezdte el a szentendrei Ferences Gimnáziumban közismereti tanulmányait, valamint a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a zeneszerzés szakot. Az utóbbit az iskolai leterheltségnek köszönhetően hamar abbahagyta, és közismereti tanulmányait folytatva autodidakta módon komponált tovább, majd Csemiczky Miklós magánnövendéke lett.
Érettségi után, 2005–2007-ig ismét a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója lett Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós növendékeként. 2006–2007-ben elvégezte a Magyar Rádió hangmester–hangtechnikus OKJ-képzését. 2007–2013-ig Vajda János növendéke volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol zeneszerzői és zeneszerzéstanári diplomákat szerzett (mindkettőt kitüntetéses minősítéssel). 2014-ben a zeneismeret-tanári MA szakot is elkezdte ugyanitt.
Zongorista időszakában több országos szintű elismerésben is részesült. Szerzőként 2009-ben megkapta Szentendre város Talentum Ösztöndíját, majd 2014-ben felkérték a város himnuszának megkomponálására. 2013-ban a „Gárdonyi 150” zeneszerző versenyen Karácsonyi kantátájával 3. díjat nyert, amelyet a Magyar Rádió énekkara és zenekara mutatott be Vajda Gergely vezényletével. Kompozíciói szerepeltek már külföldi kortárszenei fesztiválokon is, magyarországi énekkarok és zenés színházak is rendeltek már tőle műveket. Ebben az évadban két musicaljét is játsszák Egerben.
2012 óta óraadó tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol részképzős külföldieket készít fel az egyetemi felvételire. 2013 óta a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola szolfézs-zeneelmélet tanára. 2014–15-ben a Karinthy Gimnáziumban tanított IB nemzetközi érettségi rendszerben zenét.
Kottagrafikusként is dolgozik 2001 óta: az Editio Musica Budapest és a Kontrapunkt Zeneműkiadók, valamint több zeneszerző megrendeléseinek is nagy számban tett már eleget a szólóműtől az operáig terjedő palettán.