Az Új Liszt-Összkiadás

Liszt összes zeneművének kiadását elsőként a Carl Alexander szász-weimar-eisenachi nagyherceg kezdeményezésére 1887-ben létrehozott Liszt Ferenc Alapítvány vállalta magára. A Musikalische Werke Franz Liszts 1907–1936 között, a lipcsei Breitkopf & Härtel kiadó gondozásában megjelent 34 kötetével a zeneszerzői életmű mintegy harmada vált széles körben hozzáférhetővé igényes kiadásban.

Liszt Ferenc Összes Zeneművének Új Kiadása 1970-ben indult útjára az Editio Musica Budapest gondozásában. Az új összkiadás előkészítésével a Magyar Tudományos Akadémia Gárdonyi Zoltánt bízta meg, aki a teljes életművet felölelő, a zenetudomány és a zenei gyakorlat igényeit egyaránt szem előtt tartó kritikai kiadásra tett javaslatot. Ez a régi összkiadásban már megjelent művek újrakiadását is szükségessé tette. Az Új Liszt-Összkiadás tíz műfaji sorozatot foglal magába; ezekhez járult 2005-ben az időközben szükségessé vált pótkötetsorozat:

 

I.          Szólózongoraművek

II.        Szabad átdolgozások és átiratok zongorára

III.       Művek és átdolgozások zongorára négy kézre és két zongorára

IV.       Művek és átdolgozások több hangszerre

V.        Művek és átdolgozások orgonára, illetve orgonára és egyéb hangszerekre

VI.       Zenekari művek

VII.     Művek zongorára és zenekarra

VIII.    Vokális művek zongorával

IX.       Vokális művek zenekarral vagy több hangszerrel

X.        A cappella kórusművek

Pótkötetek

 

Az I. sorozatot 1970–1973 között Gárdonyi Zoltán és Szelényi István (1–4. kötet), 1973–1985 között Mező Imre és Sulyok Imre (6–18. kötet), illetve Boronkay Antal (5. kötet) szerkesztették. Ebben a sorozatban – néhány kivételtől eltekintve – csak a művek utolsó autentikusnak tekintett változata („Fassung letzter Hand”) jelenhetett meg. Azonban a széles körű forráskutatásnak köszönhetően a sorozatban így is napvilágot látott 41 addig ismeretlen, kéziratban fennmaradt zongoradarab: eredeti művek, továbbá ismert művek átiratai vagy korábbi változatai. A zeneművek végső változatának ismerete azonban nem ad hiteles és átfogó képet az életműről, mivel épp a változatok létrehozása iránti hajlam az egyik legegyedibb vonása Liszt zeneszerzői alkatának. Ráadásul a forráskutatás előrehaladtával a 20. század végére világossá vált, hogy egy mű későbbi változata nem feltétlenül érvényteleníti a korábbi változatot, vagyis egy műnek lehet több érvényes változata. Az egyes műalakok tehát nem mindig egy egyenes vonalú fejlődés állomásait képviselik, hanem alternatív megoldásokként értelmezhetők.

Ezek alapján könnyen belátható, hogy a Liszt-életműkiadás legfőbb nehézségét a nagyszámú változat közlése és egymáshoz fűződő kapcsolatuk tisztázása jelenti. A megoldás felé tett első lépésként a Mező Imre és Sulyok Imre irányításával 1986–2005 között kiadott II. sorozatban (24 kötet) a végső változat mellett legalább egy, attól jelentősen eltérő további változat is helyet kapott. Az I–II. sorozatból kimaradt változatok közlésére 2005-ben indult el a pótkötetek sorozata (mostanáig 16 kötet Kaczmarczyk Adrienne, Mező Imre, Mikusi Eszter és Sas Ágnes közreadásában; további kötetek előkészületben).

A pótkötetsorozat mellett 2019-ben megjelent a IX. sorozat (Vokális művek zenekarral vagy több hangszerrel) 2. kötete, 2022-ben pedig útjára indult a III. sorozat (Művek és átdolgozások zongorára négy kézre és két zongorára; mostanáig 1 kötet, további kötetek előkészületben) és a VII. sorozat is (Művek zongorára és zenekarra; mostanáig 1 kötet, további kötetek előkészületben).

 Az Új Liszt-Összkiadás kötetei kék egészvászon kötésben jelennek meg, részletes előszóval (az I. és II. sorozatban angol és német nyelven, a többi sorozatban magyarul is), kritikai jegyzetekkel (angol nyelven) és számos fakszimilével.

Az I–II. sorozat kötetei és a pótkötetek szürke kartonborítású változatban is megjelennek Liszt szólózongoraműveinek sorozatában, a kritikai jegyzetek nélkül. Liszt legnépszerűbb zongoraművei ezenkívül önállóan, Urtext kiadásban is elérhetők. Ezek a kiadások az összkiadás kottaszövegét tartalmazzák, rövid előszóval (angol és német nyelven), kritikai jegyzetekkel (angol nyelven) és fakszimilékkel.

Bővebb információért látogassa meg az Új Liszt-Összkiadás honlapját.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Örömmel adunk hírt új kiadványokról, akciókról.

Csatlakozzon

a zeneoktatás iránt érdeklődők és a zenerajongók közösségéhez!