A zeneművek útja a szerzőtől az előadóig
A zeneműkiadó feladata a szerzők zenei gondolatait az előadók számára megfelelően olvasható, inspiráló és jól használható formába önteni; gondoskodni a művek megismertetéséről, terjesztéséről és jogszerű felhasználásáról. Háromnegyed évszázados tapasztalattal a hátunk mögött hozzáértéssel, elkötelezetten és lelkesen végezzük ezt a megtisztelő munkát.
Köszönjük a zeneszerzőknek és zenepedagógusoknak, hogy ránk bízzák műveik gondozását.
Serei Zsolt
Eddigi életművét a zenekritikusok többnyire a kortárs magyar zene új utakat kereső, kísérletező vonalába sorolják. Mindemellett Serei zenéjében pályakezdése óta fontos szerepet kap a hangzás érzéki szépsége. Serei előadóként is megtapasztalt legfontosabb élményei – Schönberg, Webern, Stravinsky, Bartók, Varèse, Boulez, Stockhausen, Cage és Feldman művei – nemcsak kompozíciós technikáira gyakoroltak nagy hatást, hanem abban a számára szinte alkotói létkérdéssé váló igényben is, hogy a módszerek csak segédeszközök a zenei gondolatok elrendezésében.
Életrajz
Serei Zsolt 1954. április 3-án született a nyugat-magyarországi Takácsiban.
A budapesti Zeneakadémián Szervánszky Endre és Petrovics Emil tanítványa volt (emellett magánúton Jeney Zoltánnál és Simon Albertnél tanult), majd 1979 és 1982 között Kórodi András és Lukács Ervin irányításával a karmesteri diplomát is szerzett.
1978–1990 között a budapesti Új Zenei Stúdió tagja volt. Az együttes hangversenyein hangszeres előadóként, karmesterként és zeneszerzőként is részt vett.
1986 óta a Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának tanára.
1989-ben megalapította a Componensemble hangszeres együttest, mely működésének két évtizede alatt a kortárszenejátszás egyik legjelentősebb magyarországi bázisa volt.
A Componensemble mutatta be Budapesten többek között Pierre Boulez Eclat/Multiples, Kurtág György What Is the Word, Morton Feldman For Samuel Beckett, Routine Investigation, For Frank O’Hara című műveit. Az együttes repertoárján a 20. századi klasszikusok, valamint Berio, Boulez, Xenakis és mások kamaraművei mellett elsősorban magyar kortárszene szerepel. Serei Zsolt a Componensemble élén számos lemez-, rádió- és TV-felvételt készített magyar zeneszerzők műveiből.
1991-ben a holland Niew Ensemble élén Pierre Boulez műveit vezényelte.
1982-ben Brüsszelben a Rege, 1986-ban Budapesten a Calyx című műve hangzott el az ISCM fesztiválon.
Díjak
A Componensemble-t és Serei Zsoltot a magyarországi Artisjus több alkalommal tüntette ki az új magyar zene kiváló előadásáért.
Soros Alapítvány zenei díja (1999), Erkel-díj (2003), Artisjus-díj 2003, Bartók–Pásztory-díj (2010)