Szervánszky a rendkívül gondosan kimunkált formák mestere. Különleges minőségérzékéből és önfegyelméből fakadóan életműve nem túlságosan széles, kompozíciói azonban formálásukat és hangszíngazdagságukat tekintve korának legjobbjai közé tartoznak. Különféle műfajú vokális és instrumentális kompozíciók mellett színpadi és filmzenéket is alkotott.

Pályakezdésétől kezdve erőteljes hatást gyakorolt zenéjére a bartóki örökség. Kísérletező hajlama, egyéni zeneszerzői karaktere a 2. világháború után eleinte derűs, idilli hangvételű művekben bontakozott ki. A népdal ihlette, pentatonikus vagy modális, tonális hangzásvilág mellett később megjelentek zenéjében az expresszivitás komorabb és sötétebb tónusai is, s formavilága is szabadabbá vált. Szervánszky volt az első zeneszerző, aki dodekafón zenét komponált Magyarországon. 1959-ben keletkezett Hat zenekari darabjában a magyar zenei hagyományba ágyazva alkalmazta átütő erővel a második bécsi iskola vívmányait. E kompozíciójával utat nyitott a kortárs zene nyugati tendenciái iránt érdeklődő fiatalabb nemzedékek számára.

Életrajza

1911. december 27-én született Kistétényben (ma Budatétény), 1922 és 1927 között a budapesti Zeneművészeti Főiskola klarinét szakán tanult, majd 1931-ig különböző zenekarokban játszott. 1931 és 1936 között a Zeneakadémián zeneszerzést tanult Siklós Albert vezetésével. 1941-ig zeneiskolai zeneelmélet-tanárként tevékenykedett, valamint a Magyar Rádió számára készített hangszereléseket. 1941-től 1948-ig a Nemzeti Zenedében zeneszerzést és zeneelméletet oktatott, majd 1949-től haláláig a Zeneakadémia zeneszerzés professzora volt. Zeneszerzői és tanári tevékenysége mellett 1945 és 1949 között zenekritikákat írt a Szabad Nép számára.

1977. június 25-én hunyt el Budapesten.