Húsz éve történt: a Szerzői Jogi Törvény 2004-es módosítása
A nemzetközi szerzői jogi törvényekhez hasonlóan, a hatályos magyar törvény is védi a zeneművek szerzői jogát. A művek a szerző életében, és halála után még 70 évig csak a szerző, illetve képviselője (jogutódja, zeneműkiadója) engedélyével másolhatók.
A szerzői jogi törvény 2004-ben elfogadott módosítását követően a kották többszörözésére speciális szabályok vonatkoznak. Ellentétben más típusú szerzői művekkel, a kották kizárólag a törvényben felsorolt intézmények által (pl. könyvtár, oktatási intézmény, múzeum) és kizárólag tudományos kutatás vagy archiválás céljából többszörözhetők, másolhatók. Kottát azonban sem magáncélra, sem nyilvános könyvtári ellátás, sem egyéb belső intézményi cél érdekében nem lehet másolni. (Szjt. 35. § (1) és (4) bek., 21. § (1) bek., 33. § (4) bek., 38. § (5) bek.) Ennek megfelelően a zeneiskolák növendékei és a zenészek által saját tanulmányaik és munkájuk könnyítése érdekében végzett kottamásolás jogellenes.
A szerzők és a kottakiadványokat elkészítő kiadók csak a hivatalosan kiadott és eladott példányok után részesülnek a munkájukért járó jogos díjazásban. A másolás meglopja őket.
A jogtulajdonos megalapozott gyanú esetén ellenőrzést kezdeményezhet és törvénysértés esetén eljárást indíthat.
A bíróság ítéletében kötelezheti a jogsértőt a másolatok megsemmisítésére, a jogsértés felhagyására, kártérítés és perköltség megfizetésére, de súlyosabb esetben akár közmunka vagy szabadságvesztés büntetést is kiróhat.
Tiszteljük a szerzők és a kiadók jogait, munkáját! Becsüljük meg a magyar zeneműkiadást!
Ne adjunk lopott másolatokat a kultúrát, művészetet tanuló gyermekek kezébe!